További 5 szépkorú kaphat meleg ételt
A Caritas nagybányai szociális konyhája idősek jelentkezését várja, akik számára fontos segítség lenne a meleg ebéd.
ȘTIRI ȘI EVENIMENTE
5/27/2021


A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet nagybányai szociális konyhája 23 éve nyitotta meg kapuit, és azóta több száz, nehéz anyagi körülmények között élő, valamint a társadalmi kirekesztettség veszélyének kitett személy számára biztosított díjmentesen ebédet nap mint nap. Az ízletes és tápláló napi menü mellett az akkreditált szociális intézmény tájékoztatást és tanácsadást is nyújt ellátottai számára.
Az Együtt az időseinkért! elnevezésű POCU-projekt keretében a Caritas-nak lehetősége nyílt nagybányai szociális konyhájának a bővítésére, úgy, hogy az a meglévő kedvezményezettek mellett további 40, 65 év feletti nagybányai idős életminőségén javíthasson, azáltal, hogy kétnaponta meleg ebédet szolgáltat számukra. A cél nem a függőség kialakítása, hanem a besegítés, az idősek aktivizálása. A rendszeresen biztosított meleg, szeretettel készített ebéd révén egészségesebben táplálkoznak, és ugyanakkor érzik, nincsenek egyedül, a közösség gondoskodik róluk, támogatja őket. Az étvágy fokozódásával, növekszik az ellátottak életkedve is – ebben bíznak az intézmény munkatársai.
Az európai alapokból finanszírozott projektnek köszönhetően jelenleg további 5 szépkorú veheti igénybe a szociális konyha szolgáltatásait. Ha ön 65 év feletti, nagybányai lakcímmel rendelkező idős, akinek jól jönne minden második munkanapon a meleg ebéd, és el tud jönni a Caritas szociális konyhájához, hogy átvegye azt (George Coșbuc utca 54. szám), vagy van olyan idős ismerőse, akinek fontos segítség lenne egy ilyen jellegű támogatás, hívja bizalommal a 0262-218058-as telefonszámot (hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között), hogy bővebb felvilágosítást kapjon a szolgáltatás igénybevételének pontos feltételeiről.
© 2025. Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. All rights reserved.