Megértéssel, szeretettel viszonyulni az idősekhez
Kincses Angéla és Kiss Angéla, a Caritas munkatársai, a Hám János Líceum kilencedikeseivel beszélgettek.
ȘTIRI ȘI EVENIMENTE
10/6/2024


Gyönyörű magyar szavunk az idős szinonimájaként használt szépkorú. Nagyon találó, hiszen olyan életkorra vonatkozik, amelyben a sok tapasztalat fényében már csak a lényeges dolgokra figyelünk, képesek vagyunk felfedezni a szépséget a mindennapokban, és ezt a szemléletet megosztani másokkal is.
Az Iskola másként hét első napján, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum vallásturizmus szakos kilencedikesei, osztályfőnökük, Józsa Nándor-Lóránd kíséretében a Caritas Szent Jakab Idősnapközijébe látogattak, hogy a szervezet két, idősterületen tevékenykedő szakemberének segítségével jobban megértsék, hogyan éreznek és gondolkodnak a szépkorúak, továbbá azt is, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az idős embereknek.
Kincses Angéla, a szatmárnémeti Szent Jakab Idősnapközi vezetője interaktív játékok révén érzékeltette a diákokkal, milyen kihívásokkal szembesülnek a szépkorúak a mindennapi teendők elvégzésében, amikor érzékszerveik gyengülnek, ahogyan sok esetben a memóriájuk is. A találkozó elején a tanulók megfogalmazták az idősekkel kapcsolatos véleményüket. A játékok révén a Caritas-szakember azt szerette volna elérni, hogy a pozitív gondolatok megerősítést nyerjenek, a negatív előítéletek pedig megváltozzanak, és a fiatalok visszajelzései alapján ez meg is valósult.
Kiss Angéla, a Caritas szatmárnémeti Szent Hildegárda Házi Betegápoló Központjának vezetője az egészségügyi asszisztensi szakma szépségeiről beszélt a látogatóknak. A szakember ismertette a diákokkal a leggyakoribb időskori megbetegedéseket, kitérve arra is, hova kell fordulni segítségért mindegyik esetben. Angéla a munkája során megélt személyes tapasztalatait is megosztotta a résztvevőkkel, köztük olyanokat is, amelyek átformálták az idősekhez való személyes hozzáállását. Kihangsúlyozta, mennyire fontos a szépkorú számára, hogy a vele töltött idő minőségi legyen, hogy tegyük félre ilyenkor a mindennapok gondjait-bajait és csak a közös tevékenységre és egymásra figyeljünk.
A program végén, Kincses Angéla vezetésével, a diákok betekintést nyertek a Szent Jakab Idősnapközi által nyújtott szolgáltatásokba, és találkoztak az oda járó, kedves ellátottakkal is, akik nagyon örvendtek a fiatalok jelenlétének.
Józsa Nándor-Lóránd osztályfőnök szerint a két idősterületi szakemberrel való beszélgetés olyan magvakat vetett el a diákok lelkében, amelyek lassan, idővel kihajtanak majd, és áthatják életszemléletüket.
© 2025. Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. All rights reserved.