Díjmentes színházi előadások szépkorúaknak

Egy EU-s projektnek köszönhetően a 65 év felettiek két vígjátékot tekinthetnek meg ingyenesen, az Északi Színházban.

ȘTIRI ȘI EVENIMENTE

12/18/2021

A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság égisze alatt, a Jiului sétányon működő idősklub célja az aktív idősödés népszerűsítése a helyi lakosok körében. Ennek érdekében az intézmény változatos programokat kínál a 65 év feletti szatmáriaknak. A mindennapi szocializációs aktivitások mellett a fizikai és a lelki egészség megőrzésében is támogatást nyújt, de szervez piknikeket, kirándulásokat, tájékoztató jellegű és kulturális eseményeket, továbbá önkéntes akciókba is igyekszik bevonni a klubtagokat.

A Szépkorúan is aktívan elnevezésű POCU-projektnek köszönhetően januárban két színházi előadáson vehetnek részt díjmentesen az idősklub tagjai, sőt, nemcsak ők, hanem további, 65 év feletti idősek is élhetnek ezzel a lehetőséggel. A Szatmárnémeti Északi Színházban, január 12-én, szerdán 16 órától az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot tekinthetik meg a Harag György Társulat előadásában, január 28-án, pénteken 16 órai kezdettel pedig a Mihai Raicu Társulat által bemutatott Almost, Maine című román nyelvű színdarabot.

Az előadásokra a szervezők: a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szeretettel várják azokat a szépkorúakat, akik rendszeresen járnak színházba, de azokat is, akik csak ritkán vagy az utóbbi években egyáltalán nem jutottak el színházba, hogy megtapasztalják azt a felejthetetlen személyes élményt, amelyet csak a színészeknek a közvetlen szemük előtt zajló játéka teremthet meg.

Az érdeklődő szépkorúak ingyenes jegyeiket az Északi Színház jegypénztárában válthatják meg december 18-ával kezdődően, hétköznapokon 10 és 17, szombaton pedig 10 és 13 óra között. A két előadás esetében nem adott az online jegyvásárlás lehetősége. Díjmentes jegyet bárki igényelhet, aki 65 évnél idősebb és rendelkezik védettségi igazolvánnyal, ugyanis az érvényben lévő járványmegelőzési előírásoknak megfelelően csak zöld kártyával lehet belépni a nézőtérre. A csoportos jegyváltás lehetősége is adott, ez esetben a csoport szervezőjének meg kell adnia a jegypénztárnál a csoport tagjainak pontos nevét és előzetesen megbizonyosodnia arról, hogy mindenki 65 évnél idősebb és rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

A rendelkezésre álló helyek száma korlátozott: előadásonként 150, ezért a szervezők arra kérnek minden érdeklődő időst, látogasson el minél hamarabb a színház Horea utcai jegypénztárába, biztosítsa helyét azáltal, hogy időben megváltja ingyenes jegyét.

A Szépkorúan is aktívan elnevezésű, 126650-es kódszámú POCU/436/4/4 projekt gyakorlatba ültetési időtartama: 2019 júliusa - 2022 júniusa. A 2.786.616,39 lej értékű projekt társfinanszírozója a 2014-2020-es Humánerőforrás Operatív Programon (POCU) keresztül az Európai Szociális Alap.

Bővebb felvilágosítás a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóságnál igényelhető: Ilișești utca 4. szám, Szatmárnémeti, Telefon: 0261-714195, E-mail: info@dassatumare.ro