A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2023 júliusa
A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.
PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”
7/31/2023
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben 2023 júliusában is folytatta az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.
A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 2 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.
2023. július 1. és 31. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt.
Folytatódtak a Tours-i Szent Márton Közösségi Központ által biztosított tevékenységek.
A nyári vakáció idején, így július hónapban is szünetelt:
a Szent Márton Közösségi Központban megtartott Szülőnevelő program
a Szakmai orientációs program
a Kiválóságra nevelés program
a Szociális integráció sport által program, továbbá
a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.
Összeállítottuk a 3-as számú köztes Technikai, valamint pénzügyi beszámolót az Alapkezelő felé.
Megkezdődött a szeptemberi fotókiállítás (2.3) előkészítése. Július 17. és 20. között harminc diák vett részt a Caritas túrterebesi Szent Márton Központjában megszervezett fotós műhelyfoglalkozáson. Az esemény első két napján a helyi iskola tizenegy tanulója, valamint a Caritas-központba járó gyermekek közül tizenkilenc ismerkedett meg a fotózás legfontosabb alapfogalmaival. A bevezető harmadik napján a megszerzett elméleti tudást a gyerekek gyakorlatban is alkalmazták – nyári vakációs élményeiket kapták lencsevégre, teret biztosítva ugyanakkor a helyi kulturális értékeknek is. A műhelyfoglalkozás utolsó napján együtt választották ki a legsikerültebb képeket, amelyek az iskolakezdés után kiállítás formájában is megtekinthetőek lesznek, megismerkedtek továbbá néhány, a képszerkesztő programok által nyújtott egyszerű képjavítási lehetőséggel is.
Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:
a szervezet weboldalán hírt közöltünk a fotós műhelyfoglalkozásról, mely hírt a médiapartnereink felé is továbbítottunk sajtóközlemény formájában (2.1, 1)
a Caritas Facebook-oldalán 3 posztot publikáltunk, éspedig:
egy posztot a Szent Márton központban megszervezett vakációs tevékenységekről (2.1)
egy posztot a helyi akciócsoport tagjainak bekapcsolódásáról a Szent Márton központ ellátottaival megtartott aktivitásokba (2.2)
egy posztot a fotós workshopról (2.1)
jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).
Frissítés dátuma: 2023.07.31.
Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro
Working together for a green, competitive and inclusive Europe.
A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.




© 2025. Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. All rights reserved.