A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2023 februárja
A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.
PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”
2/28/2023
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben 2023 februárjában is folytatta az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.
A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 4 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.
2023. február 1. és 28. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek.
Folytatódtak:
a Tours-i Szent Márton Közösségi Központ által biztosított tevékenységek
a Szülőnevelő program, a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában
a Szakmai orientációs program
az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében
az edzések a Szociális integráció sport által program keretében, továbbá
a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.
A projekt keretében megalakult helyi akciócsoport tagjai aktívan hozzájárultak a Szent Márton Központ idei farsangjának megszervezéséhez: ízletes farsangi fánkkal lepték meg az eseményen résztvevő gyerekeket. A finom desszertből a helyi napközi óvodásait is megkínálták.
Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:
a Caritas szervezet honlapján hír jelent meg a Szociális integráció ökológiai nevelés program keretében végzett tevékenységekről, mely hír a különböző sajtóorgánumokhoz is ki lett közvetítve (1, 2.1)
a szervezet Facebook-oldalán 4 posztot publikáltunk, éspedig:
hírt közöltünk a Szociális integráció sport által elnevezésű program keretében zajló tevékenységek kapcsán (2.2)
beszámoltunk a közösségi központ udvarán felállított fóliasátrakban zajló kertészkedési aktivitásokról (2.2)
tájékoztattunk arról, hogyan járult hozzá a helyi akciócsoport a Szent Márton Központ farsangjának a megszervezéséhez (2.1)
egy fényképalbumot is tartalmazó hírt a Szociális integráció ökológiai nevelés program kapcsán (2.1).
jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).
Frissítés dátuma: 2023.02.28.
Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro
Working together for a green, competitive and inclusive Europe.
A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.




© 2025. Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. All rights reserved.