A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2022 szeptembere

A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.

PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”

9/30/2022

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben 2022 szeptemberében folytatta az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.

A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 4 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.

2022. szeptember 1. és 30. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek.

Folytatódtak:

  • a Tours-i Szent Márton Közösségi Központ által biztosított tevékenységek

  • a helyi közösség szükségleteit felmérő kérdőív kitöltése.

Az új tanév megkezdődésével egyidejűleg újraindult:

  • a Szülőnevelő program, a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában

  • a Szakmai orientációs program

  • az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében

  • az edzések a Szociális integráció sport által program keretében, továbbá

  • a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.

Szeptember 23-án megszervezésre került a projekt keretében betervezett első főzőverseny. A főszervező, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatala felhívására nyolc csapat nevezett be a megmérettetésre, összesen negyvennégy személy. A legkisebb csapat három, a legnépesebb kilenc tagból állt, tagjaik sorában pedig minden korosztály képviseltette magát.

Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:

  • a Caritas szervezet honlapján hír jelent meg a főzőversennyel kapcsolatban, mely hír a különböző sajtóorgánumokhoz is ki lett közvetítve (2.2)

  • a szervezet Facebook-oldalán fotóalbum jelent meg a verseny kapcsán (2.2)

  • két további Facebook-posztot publikáltunk a Szent Márton Központban megszervezett vakációs foglalkozásokra vonatkozóan, valamint azzal kapcsolatban, hogyan készült a központ az iskolakezdésre a projekt keretében (2.1)

  • jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).

Frissítés dátuma: 2022.09.30.

Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro

Working together for a green, competitive and inclusive Europe.

A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.