A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2022 márciusa
A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.
PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”
3/31/2022
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben megkezdte az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.
A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 4 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.
2022. március 1-31. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek:
Beindult a Szülőnevelő program a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában. A program keretében megszervezett találkozókon összesen 12 roma, magyar és román nemzetiségű, hátrányos helyzetű szülő vesz részt, akik a higiénia, egészség és nevelés témájában részesülnek tájékoztatásban.
Megkezdődött a Szakmai orientációs program is, melynek kedvezményezettje összesen 16, 12 és 18 év közötti gyermek és fiatal. A program keretében a tanulók szakiskolákat látogatnak meg, valamint potenciális munkaadókkal léphetnek kapcsolatba, és a munkába állás terén is segítséget kapnak.
Megkezdődtek az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében. A Túrterebesi Általános Iskolában folyó meditációkon V-VIII. osztályos gyermekek vesznek részt, akiket az iskola 3 oktatója a matematika, román- és magyar nyelv tantárgyak terén segít.
Beindultak a tevékenységek a Szociális integráció sport által, valamint a Szociális integráció ökológiai nevelés révén programok keretében.
A projekt főpályázója március 20-án benyújtotta a projekt előmenetelére vonatkozó statisztikai beszámolót.
A kommunikációs tevékenység a Kommunikációs tervnek megfelelően zajlott:
a szervezet honlapján hír jelent meg a projekttel kapcsolatban (2.2.)
poszt jelent meg a Facebook-on a projekttel kapcsolatban (2.2.)
jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra.
Frissítés dátuma:
2022.03.31.
Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro
Working together for a green, competitive and inclusive Europe.
A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.




© 2025. Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. All rights reserved.