A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2022 májusa

A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.

PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”

5/31/2022

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben 2022 májusában folytatta az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.

A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 4 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.

2022. május 1. és 31. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek:

Folyatódott:

  • a Szülőnevelő program a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában

  • a Szakmai orientációs program

  • az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében

  • az edzések a Szociális integráció sport által program keretében, továbbá

  • a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.

Május 24-én, a Szakmai orientációs program keretében a Túrterebesi Általános Iskola 16 tanulója olyan szatmárnémeti líceumokba látogatott el, ahol folytatni szeretnék tanulmányaikat, jártak továbbá egy autószerelő műhelyben és egy csokoládégyárban is, ahol pár év múlva akár dolgozhatnak majd. A 16 iskolás, a projektcsapat tagjainak és a nyolcadikosok osztályfőnökének, Orbán Ildikónak a kíséretében meglátogatták a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakiskolai részlegét, az Unio-Traian Vuia Műszaki Líceumot, valamint a George Emil Palade Szakképző és Élelmiszeripari Líceumot. A látogatók megismerkedtek a négy líceum oktatási ajánlatával, megnézték a tantermeket, műhelyeket, laboratóriumokat, beszélgettek a líceumok igazgatóival, tanáraival, mestereivel, találkoztak az ott tanuló diákokkal, megtudták milyen előnyei vannak az elméleti oktatásnak, és miért érdemes szakmát tanulni. Szintén a program keretében, a gyerekek ellátogattak a Túrterebesen működő Kevin Auto Service-be – mivel többen érdeklődnek az autószerelői szakma iránt, valamint a szatmárudvari csokoládégyárba, ahol a későbbiekben akár el is helyezkedhetnek.

Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:

  • a szervezet Facebook-oldalán 2 poszt jelent meg a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program keretében zajló aktivitásokkal kapcsolatban (2.1)

  • jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).

Frissítés dátuma: 2022.05.31.

Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro

Working together for a green, competitive and inclusive Europe.

A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.