A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2022 decembere
A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.
PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”
12/31/2022
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben 2022 decemberében folytatta az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.
A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 4 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.
2022. december 1. és 31. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek.
Folytatódtak:
a Tours-i Szent Márton Közösségi Központ által biztosított tevékenységek
a Szülőnevelő program, a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában
a Szakmai orientációs program
az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében
az edzések a Szociális integráció sport által program keretében, továbbá
a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.
A projekt keretében megalakult helyi akciócsoport tagjai igen aktívak voltak decemberben. A fiatalok:
édességcsomagokat állítottak össze a helyi napközibe járó gyerekeknek, mely csomagokat december 8-án adták át
kreatív műhelyt szerveztek, melynek keretében karácsonyi asztali díszeket készítettek
részt vettek a Szent Márton Központban megszervezett mézeskalács-díszítő műhelyen.
Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:
a szervezet Facebook-oldalán 4 posztot publikáltunk, éspedig:
fotóalbum jelent meg az akciócsoport által a helyi ovisok számára készített édességcsomagok átadása alkalmával készült képekből (2.2)
hír a Kiválóságra nevelés program keretében zajló magyar nyelv- és irodalomból megszervezett tanórán kívüli foglalkozásokról (2.1)
fotóalbum jelent meg a Szent Márton Központban megszervezett mézeskalács-díszítő műhelyről, amelyen a projekt keretében megalakult akciócsoport és szülőcsoport tagjai vettek részt a központ ellátottaival és munkatársaival együtt (2.1)
hírt közöltünk az akciócsoport tagjainak részvételével zajló kreatív műhelyről (2.2)
jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).
Frissítés dátuma: 2022.12.31.
Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro
Working together for a green, competitive and inclusive Europe.
A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.




© 2025. Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. All rights reserved.