A projekt gyakorlatba ültetésének aktuális helyzete - 2022 áprilisa

A tervek szerint haladt a projekt megvalósítása. Több előrelépés, eredmény is született.

PROIECT „CONEXIUNE INTERETNICĂ”

4/30/2022

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával partnerségben megkezdte az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt gyakorlatba ültetését. A projekt támogatója az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott Active Citizens Fund România program.

A 24 hónap időtartamú projekt célja a Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítése. A gyakorlatba ültetés időtartama alatt 4 közösségi akció, 2 kulturális esemény és 4 sportverseny kerül megszervezésre, továbbá elősegítik a közösségi szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést a túrterebesi Szent Márton Közösségi Központ által nyújtott szociális szolgáltatások kiterjesztése és fejlesztése által, innovatív oktatásra és képzésre alapozva javítják a tanulás minőségét.

2022. április 1-30. között a projekt gyakorlatba ültetése a tervek szerint haladt. A következő előrelépések, megvalósítások, eredmények születtek:

Folyatódott a Szülőnevelő program a Caritas túrterebesi Szent Márton Közösségi Központjában.

Szintén folytatódott:

  • a Szakmai orientációs program

  • az iskolai órák utáni meditációk a Kiválóságra nevelés program keretében

  • az edzések a Szociális integráció sport által program keretében, továbbá

  • a Szociális integráció ökológiai nevelés révén elnevezésű program.

A Szociális integráció ökológiai nevelés révén program keretében 3 fóliasátor lett beszerezve és üzembe helyezve a Caritas Tours-i Szent Márton Közösségi Központjának udvarán. Az intézmény ellátottai már el is ültették a sátorokba a zöldségpalántákat és a virágokat.

Április 6-án megszervezték az első takarítási akciót a projekt keretében betervezett 4 közül. Az akciót projektpartneri minőségében Túrterebes Község Polgármesteri Hivatala bonyolította le azzal a céllal, hogy a környezettel szembeni felelős magatartást népszerűsítse a közösség különböző generációjú és etnikumú tagjai körében. Az eseményen 30 szociális segélyben részesülő személy vett részt, továbbá két önkéntes a roma közösségből, a Túrterebesi Általános Iskola 21 diákja osztályfőnökük, Gyákon Andrea kíséretében, valamint a Caritas Tours-i Szent Márton Közösségi Központjának munkatársai. A résztvevők összesen 82 zsák hulladékot gyűjtöttek össze, amelyet miután a polgármesteri hivatal munkatársai egy helyre helyeztek, a szemétszállító vállalat vitt el. A tavaszi takarítási akció sikeresen mozgósította a helyi közösség különböző életkorú és etnikumú tagjait egy közös cél érdekében: egy tisztább, egészségesebb környezetért.

A húsvéti szünet időtartama alatt megtörtént a sportpálya leaszfaltozása. A munkálatok elvégzésének kiszerződésével Túrterebes Község Polgármesteri Hivatala foglalkozott.

Ami a kommunikációs tevékenységet illeti:

  • az április 6-án megszervezett takarítási akció kapcsán sajtóközleményt adtunk ki (2.2)

  • a sajtóközlemény a szervezet honlapján is megjelent (2.2)

  • a szervezet Facebook-oldalán poszt jelent meg a takarítási akció kapcsán (2.2)

  • jelen dokumentum által megvalósult a projekt gyakorlatba ültetésére vonatkozó havi helyzetjelentés feltöltése a honlapra (2.1).

Frissítés dátuma: 2022.04.29.

Készítette:
Boros Ioan, projektmenedzser
E-mail: boros.janos@caritas-sm.ro

Working together for a green, competitive and inclusive Europe.

A projekt megvalósítója a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával és a Túrterebesi Általános Iskolával együttműködésben. A projekt 148 000 euró támogatásban részesül az Active Citizens Fund România részéről, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében. Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapok hivatalos álláspontját; bővebb felvilágosítás a www.eeagrants.org honlapon elérhető. Az Active Citizens Fund România-val kapcsolatban információk a www.activecitizensfund.ro weboldalon találhatók.